FÖLDI VIKTOR

MOME

„Hogyan lehet létezni, ha nem ismerjük fel az arcokat, vagy arcot látunk ott is, ahol nincs?” (Oliver Sacks – A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét) A prozopagnózia magyarul annyit tesz: arcvakság. Igencsak megdöbbentem, mikor tudomásomra jutott, hogy létezik efféle betegség, amiben ráadásul a népesség 2,5%-a szenved. Ezek az emberek nem képesek mások arcát azonosítani, sőt, ha tükörbe néznek, még saját arcukat sem ismerik fel. Munkám megalkotásában az a soha ki nem elégíthető kíváncsiság hajtott, hogy megtudjam, ők mit és hogyan láthatnak valójában? Fotográfiai kísérleteim során a saját környezetem, barátaim arcképeit használtam fel; a különböző arcok egymásra vetülése pedig egy színes, álomszerű látványvilágot eredményezett. Semmilyen jellegű digitális torzítást nem alkalmaztam. A képeket nem illusztrációnak szántam, csupán – vízióm alapján – művészeti megközelítéssel kívántam a felismerhetetlenség jelenségét érzékelhetővé tenni.