OLAJOS ILKA

MOME

 

Az első világháborús emlékművek a háború eseményeiről és áldozatairól való megemlékezésre szolgálnak. Az idő múlásával azonban ezek az emlékek elhalványulnak, az alkotások funkciójukat vesztik. Oblivion (felejtés, feledés) című sorozatomban ezt a funkcióvesztés vizsgáltam. Hogyan válhatnak 100 év alatt hétköznapi, köztéri szobrokká azok az alkotások, melyeket programszerűen a hősök emlékére állítottak? Már a háború első évében felmerült a kérdés, hogy az első világháború halottainak emléket kéne állítani. 1917-ben hivatalosan és kötelezően törvény írta elő, hogy a háború emlékére minden községnek anyagi erejének megfelelően emléket kell állítani. Ettől az évtől kezdve országszerte folyamatosan jelentek meg az alkotások. Körbejárva, fényképezve egyfajta időtlenséget szerettem volna érzékeltetni. Egyszerre szerettem volna megjeleníteni az emlékművek mozdulatlanságát az idő mozgásával, múlásával. Ahogy a mozdulatlanság és a mozgás, úgy az állandóság, és a pillanat együttesét tartottam fő irányadónak. Egymásra helyezett rétegekkel több dimenziója nyílik meg a szobroknak. Megjelenik a háború, az elesett harcosok, az őket ellátó orvosok, szerető anyák; és az azóta eltelt idő, amiben kezdenek elhalványulni az emlékek. Ezek az emlékművek, alkotások mára már elvesztették eredeti funkciójukat, az emberek elmennek mellettük, mert megszokottá váltak a hétköznapokban