A Vesc-Art ismét pályázatot hirdet pályakezdő fotográfusok számára!

 

A Vescot Mérnökiroda Kft által alapított képzőművészeti program ismét pályázatot hirdet. Az egy éven keresztül tartó programba tehetséges, pályakezdő fotóművészek jelentkezését várjuk. A pályázat finalistáinak munkáiból kiállítást rendezünk, amit 2019 nyarán nyitunk meg. A pályázaton indulhat minden 18-30 év közötti fotóművész, aki valamely felsőoktatási intézmény művészeti szakán hallgató vagy az elmúlt legfeljebb 2 évben diplomázott.

Jelentkezési határidő: 2019.03.31. éjfél.

 

Témánk 2019-ben

DUALITÁS

 

Jobb és Bal, Jó és Rossz, Férfi és Nő, Test és Lélek.

Ezen ellentétpárokat jelölő szavak uralkodó jele nem a szembenállás, hanem egymás jelentésének kiegészítése.

 

Ez a motívum számos keleti vallás alapjául is  szolgál, például a kínai Taoizmus elve szerint semmilyen dolog nem létezhet csupán magában, vagy önmagáért. Minden jelenség magában hordja a változás, az ellenkezőbe fordulás lehetőségét. Így azt mondhatjuk, hogy a világ a Jin és a Jang jellegű erők állandó változásából áll. Ezek az erők normális körülmények között egyensúlyban vannak. Egyik sem létezhet a másik nélkül, hisz egymást tartják mozgásban, tehát az egység alapja a dualitás.

 

A pályázat célja, hogy segítsen megérteni az ellentétpárok  működését, amelyek a saját életünkben a problémák forrásai és egyben megoldásai lehetnek.

Pályázatunkra olyan munkákat várunk, ahol a dualitás mint egész jelenül meg, és ez az egész a két ellentét egyenlő arányának a következménye. Mivel ez a jelenség az élet minden szegmensében megtalálható, így a filozófiától kezdve a hétköznapi apróságokon át az emberi kapcsolatok, politika, vallás, spiritualitás, szexualitás, társadalmi berendezkedés témaköreiben várunk munkákat, megfejtéseket.

A pályázat finalistáit az általuk benyújtott alkotások alapján szakmai zsűri választja ki a kiállításra.

 

Pályázati anyag:

·    Minimum 4 maximum 10 egyedi kép vagy maximum 3 sorozat (maximum 10   kép/sorozat) leadása a pályázati kiírásban megadott témakörben​ rövid leírással 

·    A pályázati anyag képeit 1 darab PDF-be kérjük elküldeni az info@simorkrivocenko.com e-mail címre, melyhez ezt az elnevezést kérjük használni: vezetéknévkeresztnév.pdf

·    A PDF-ben kérjük az alábbi adatokat a képek alá írni: cím, év, médium, méret (adott esetben a tervezett méretet kérjük megadni)

 

A pályázatban kérjük feltüntetni a felsőoktatási intézmény nevét, születési dátumot és elérhetőséget.

Pályázati feltételek:

·     A pályázaton minden 18-30 év közötti (fotó)művész indulhat

·     Feltétel, hogy a pályázó valamely felsőoktatási intézmény művészeti szakán hallgató legyen vagy az elmúlt legfeljebb 2 évben diplomázott

 

Pályázat benyújtásának határideje:

·      Pályázatok benyújtásának határideje: 2019.03.31. éjfél

·      A pályázaton továbbjutott képek alkotóit email-ben értesítjük az eredményről legkésőbb 2019.04.15. éjfélig

 

A pályázat akkor érvényes ha:

·       Elküldi a pályázati anyagot a megadott e-mail címre (info@simorkrivocenko.com) a meghatározott határidőig

 

Nyeremény

·        Kiállítási lehetőség a Vesc-Art programban

·        I. Helyezett képet 300.000 Ft értékben megvásárolja a Vescot Mérnökiroda Kft.

 

Zsűri tagjai

Auth Attila, Egyetemi adjunktus, Magyar Képzőművészeti Egyetem

Glázer Attila, Korábban a Három Hét Galéria vezetője, Fotográfus, a 2017-es ARC plakát pályázat nyertese

Puskás Bea, Kulturális menedzser, független kurátor, a TOBE Gallery társalapítója, művészeti vezetője

Tóth Pál Sándor, Tóth Gyűjteménykezelés és a GalleryTool alapítója, a cARTc Kulturális Egyesület elnőke

 

Képek értékesítésének lehetősége

A Vescot Kft. értékesítheti a kiállított képeket a szerző előzetes, írásbeli hozzájárulásával, mellyel kapcsolatban minden anyagi és jogi tartalmat külön szerződésben rögzít a kiállító művésszel.

 

A Pályázat jogi háttere

Pályázhat minden természetes személy, aki a pályázati kiírás feltételeit elfogadja.

A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen. A pályázó a kép beküldésével egyben a pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az saját szerzői műve, azzal nem sért más szerzői jogot, valamint tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást.

A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek díjmentes felhasználására minden esetben, a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A kiíró díjmentesen jogosult a művek kiállítására, továbbá díjmentesen használni az alkotást a kiállításhoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez.

A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót –esetlegesen- könyv alakban, illetve elektronikus formában megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.

A pályázat kiírója a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja. A kiíró a pályaműveket fokozott gondossággal kezeli.

 

A határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.