„A képeimmel az érzelmeimet próbálom feldolgozni” – interjú Gyermán Petrával

March 15, 2018

Gyermán Petra idén végez a MOME fotográfia alapszakán. A fiatal fotós képein többnyire szürreális világok elevenednek meg, melyekben erős szerephez jut a fotómanipuláció is, legyen az Photoshop vagy hagyományos montázstechnika. Sajátos felvételeivel 2017-ben elnyerte a Vesc-Art fődíját is, jelenleg pedig az egyetem utolsó félévére koncentrál. Fiatalkora ellenére Petra rengeteg helyen járt már: dolgozott Barcelonában, tanult Londonban, nyaralt Srí Lankán és egy lakókocsival Izlandot is körbeutazta.

 

 

 

Mióta fotózol?

 

14 éve korom óta foglalkozom fotózással, tök véletlenül kezdődött. Az egyik barátnőm szeretett volna egy fényképezőt venni, de nem volt elég pénze, ezért megvettem tőle a régi gépét, amit elkezdtem használni. Mindennap elővettem, kimentem és fotózgattam össze-vissza: embereket, állatokat, virágokat, mindent.

 

Akkor jól kinőtte magát, már négy éve a MOME-n tanulsz fotográfiát. Emlékszel még a felvételi portfóliódra?

 

Adva volt a H2O téma, amire önportrékat készítettem. Volt köztük Photoshoppal manipulált kép, de analóg is, amit kinyomtattam, szétvágtam és beszkenneltem. Két embert vettek fel maximum ponttal, az egyik én voltam.

 

A szüleid mit szóltak a pályaválasztásodhoz?

 

Apukám nagyon nem örült annak, hogy a művészeti pályát akarom választani, de mára már belenyugodott.

 

A MOME-s tanulmányaid közben kétszer is voltál külföldön, először Londonban.

 

Az előző előtti félévben fél évig egy rochesteri egyetemen tanultam, utána pedig retusőrként dolgoztam egy fotóstúdióban.

 

Nem volt nagy a csábítás, hogy maradj?

 

Annyira, hogy egy egyetemre is jelentkeztem és be is hívtak, de végül nem mentem. Néha még most is megkérdezem magamtól miért, de csak itthon ragadtam.

 

Utána következett Barcelona.

 

Ott három hónapot töltöttem, előtte rendszeresen beszéltem egy angol céggel, majd fél év emailezés után felvettek, a szakmai gyakorlatom is ez lett. Közben dolgoztam, főleg modelleket fotóztam, portfóliót építettünk, de újságoknak, weboldalaknak és designereknek is készítettünk felvételeket.

 

London vagy Barcelona?

 

London! Szerintem az angol miatt, nagyon szeretem a nyelvet. Gondolkodtam, hogy megtanulok spanyolul is, próbálkoztam, de végül nem sikerült.

 

Közben a MOME-t sem hanyagoltad el, az egyik sorozatodban a zsidó vallás és annak magyarországi gyakorlatát boncolgattad.

 

Ez egy egyetemi feladat volt, ahol a szegregáció volt a téma és kitaláltam rá, hogy itthon élő zsidó emberekkel fogok foglalkozni. Megismerkedtem pár rabbival és elkezdtem őket fotózni. A mai napig jóban vagyok velük, sokat tanultam a helyzetükről, a vallásukról, érdekes volt nagyon.

 

Az egyik fotósorozatoddal a Vesc-Arton is nyertél.

 

Facebookon követek pár olyan csoportot, ahol fotópályázatokkal foglalkoznak, ott találtam a Vesc-Artot is. A téma a társadalmi identitás volt, elolvastam a leírást és gondoltam, erre nekem van egy munkám, ezért pályáztam vele. Utána találkoztunk a szervezőkkel, megbeszéltük a kiállítás menetét, majd a tárlat után megkaptam a nyereményt is.

 

 

 

Olvastam, hogy ez a sorozat neked egyfajta terápia volt, traumákat, érzelmeket igyekeztél vizualizálni.

 

Igen, az érzelmeimet próbáltam feldolgozni, de ez a többi képemre is jellemző.

 

Néhány képedet ki lehet szúrni, hogy te magad vagy a modell.

 

Igen, ez eléggé gyakori. 15 éves korom óta csinálom, hogy „magamat használom”, de már pontosan nem emlékszem, hogy jött. Főleg akkor szeretem magamat fotózni, ha a téma saját, de ha megrendelés van, akkor már nem.

 

A Photoshopot hol sajátítottad el ennyire?

 

Magamtól tanultam, sok videót néztem és addig nyomkodtam, amíg meg nem tanultam. Sok fotós elzárkózik tőle, de én gyakran használom, attól függ, mit találok ki.

 

 

A MOME mellett dolgozol valahol?

 

Keresek munkát, de itthon ez nagyon nehéz, mert nincsenek olyan állások, ahova állandó fotóst felvennének. Főleg az online médiában nézegetek, szeretnék valami újat kipróbálni, mert sok minden érdekel és bővíteném a látóköröm.

 

Vannak fotós példaképeid?

 

Helmut Newton nagy hatással volt rám, ahogy André Kertész és Robert Mapplethorpe is. Őket mondanám az első háromba.

 

Fent vagy valamelyik közösségi média platformon?

 

Az Instagramon, ahol hetente háromszor próbálok posztolni, most már tudatosan. Ezenkívül még a Facebook az, ahol meg szoktak még találni és megkeresni. Néha elég nehéz tud lenni, hogy állandóan kirakod a munkáidat meg az életed és mindenki tud rólad.

 

Budapesten mennyire szoktál fotózni?

 

Pesten nem. A családom Csongrád megyei, egy 5000 fős nagyközségben nőttem fel, ott van minden rokonom és sokszor járok vissza. Fotózni inkább itt szoktam, Pest nem érdekel, mint téma.

 

Magánemberként azért van kedvenc budapesti helyszíned?

 

A Halászbástyára szoktam felfutni, amikor ráveszem magam.

 

Az utazás fontos szerepet játszik az életedben.

 

Sokat utaztam az elmúlt pár éven, voltam egy hónapot Sri Lankán és Izlandon is, ahol béreltünk egy lakóautót és körbeutaztuk a szigetet. Ezek elsősorban nyaralások voltak, de persze azért fotóztam is.

 

A filmekkel hogy állsz?

 

Imádom a horrorfilmeket, csak miután látok egyet, egy hétig félek. Amikor kicsi voltam, a horrorok után mindig megnéztem egy Spongyabobot is. Öt-tíz percig működött, aztán eszembe jutott, hogy az előző filmben levágták a nő fejét.

 

Please reload